Figyelek ám rád. Az, hogy nem látsz valahol, nem jelenti, hogy nem is vagyok ott. És ha nem kérdezlek valamiről, akkor is megtudok mindent, amit lehet... máshonnan:) Mert csak nézlek, látnom kell téged, de csak úgy, mint ahogy anya nézi a gyermekét, aggódik tán, de csak magában mormolja: le ne ess, vigyázz, és örül, amikor látja, hogy jársz, de bajod nem esik...
Na de, hogy elvárd tőlem...
s álszentül, csendben:
"ó, önzetlen vagyok én,
ne is törődj velem,
elég, ha vagy nekem!"
még az is jobb, aki kimondja,
bele az arcomba:
"nekem semmi vagy"
még ha hazudik is,
önmagának teszi csak,
...velem egyenes...
Figyeld csak meg, milyen érzés, ha nem reagálsz valamire azonnal. Valószínű, hogy másnap már nem pont ugyanaz a véleményed (na persze akkor, ha közben gondolkoztál a dolgon, hehe). Végül a csend úgyis megmondja, hogy mit jelent vagy mit nem, mit érdemes megtenned vagy éppenhogy nem megtenned.
Csak várok, hogy valaki belül elmondja végre, hogy mi a helyes döntés. A legjobb, ha a szívemre hallgatok, és az én szívem nagyon lassú, csak hosszú idők érzéseit rejti el örökre. Türelem. Milyen egyszerű és milyen hihetetlenül nehéz.
