Kész, a döntés végleges. Remélem, hogy ezt az álmot nem kell tíz évig üldözni:)

Nézzük csak a Maslow piramist. (Tudom Anna, te ismered:)... itt szeretném megjegyezni, hogy szeretlek, és nagyon köszönöm azt a fajta támogatást, amit tőled kapok mindig, pontosan ennyire és ilyenre van szükségem.) Szóval, ez a Maslow felállított egy szükséglet-hierarchiát (az a baj, hogy sokfélét találtam, nem tudom, hogy lehet ez:), valahogy így néz ki:

Akárhogy is nézzük, érthető, hogy Ő miért nem képes átlépni a 3. szinten. És bár én is gondban vagyok éppen azzal a szinttel, és ezzel küszködtem 15 évig egy olyan ember mellett, aki kb. kiszolgálta azt, aki akkor voltam, de már tudom, hogy mit hibáztam, és azt is tudom, hogy csak idő kérdése, hogy megtaláljam azt az embert, aki hozzám illik. Más kérdés, hogy ő felvállal-e engem ezzel az eltökéltséggel, de valahogy nem is izgat igazán. Megtanultam már egyedül lenni, a döntéseimet egész életemben egyedül kellett meghoznom, ami hiányzik az inkább fiziológiai szükséglet, de az sem kínoz annyira, hogy ne tudjam félretenni, és átugrani ezt az apró hiányt:) Vagyis a legjobb: végre, két és fél év után eljutottam abba a helyzetbe, amikor már az 5. szinten létezhetek. És hjaj de sokmindenre rájöttem közben... pl arra, hogy a döntésem lényege: átadhatom az energiám és a kreativitásom egy embernek, egynek, akit szeretek, hiszen gyerek lenne, és én szeretném, persze, ilyennek... vagy átadhatom sok embernek (gyereknek), akik persze részletekben kapnák, osztozniuk is kéne, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ők ebből profitálhatnak, nem csak elvesztegetett szeretet, építő segítség, igazi biztonság, számomra pedig értelmes élet. Hiszen ez az, amit fontosnak tartok.