(*-*)

  Az ősi hagyományokban a nemi érintkezés magasztos dolog volt.
Ha az indiai vagy taoista világ erotikus képeit nézegetjük, alig találni olyat, ahol a férfi teljes súlyával ráfekszik a nőre, leteperi, mint birkózó az ellenfelét, és valósággal megerőszakolja.
A szerelmespár rendszerint összefonódó lábakkal ölelkezik, egymás mellett állva, mint a csavarodó indák, de még inkább úgy, hogy a nő van felül, irányítja az aktust, s szinte „beavatja” az öle alatt fekvő szerelmesét az egység misztériumába.
A hanyatt vágott nő, mint a brutális férfiöröm passzív áldozata, nemcsak az ősi időkben, de még a mai benszülött törzseknél is olyan megrökönyödést váltott ki, hogy ezt a helyzetet nevezték el misszionárius póznak.
Ilyesmit ugyanis a nyugati embereknél tapasztaltak először. Később bizonyára már nem csodálkoztak, hogy ugyanazok a férfiak, akik saját asszonyaikkal ilyen „könyörtelenül” ölelkeztek, velük sem bántak kíméletesebben.
Kínában az egyik legboldogabb jósjel, a „Virágzás”, amiben az Ég lent van, a Föld pedig fent. Vagyis alul van a férfi-jang és felül a női-jin. A Teremtő, a Szellem, a Férfi-jang lentről, mélyről hat, aláveti magát a nőnek – és a Befogadó, a Föld, az Asszony-jin fölötte van a magasban és uralkodik. Ahol ez a jósjel megvalósul, ott az élet fölvirágzik. Ott jó élni.
Ahol fordítva van, az Ég van fönt és a Föld lent – ott pangás van, csőd, kudarc és sötétség.
Mai ésszel ezt nem értjük. Hát nem a férfi uralkodik az asszony fölött? Nem a férfi a Fény, az Ész és a Hatalom – és az asszony az ösztönös Homály és Érzelem és Szolgálat? A kérdésekre azért nem tudunk felelni, mert ebben a tébolyult és hazug világunkban teljesen összezavarodtak a fogalmak, nem ismerjük már a férfi - és női szerepek valódi értelmét. Nem az a baj, hogy évezredek óta férfiuralom van. Hanem az, hogy nem tudjuk mit jelent igazán férfinek lenni!
A férfiasság eredeti, ősi értelmében áldozatra való képességet jelent.
Odaadást.
Hűséget.
Megbízhatóságot.
Szilárd alapot, amelyre építeni lehet.
A család és közösség számára védelmet. Olyan erőt, mely az önfeladásban, az áldozatban nyilvánul meg. Az igazi férfi önakaratáról lemond, s erejét egy magasabb Akarat, egy eszmény szolgálatába állítja. Az ilyen férfiakat nevezték valaha hősöknek.
Az igazi férfi nem agresszív. Sőt, éppen ő az, aki önmagában és a világban az agressziót legyőzi. A lovagi erény sohasem a támadás, hanem a védelem volt. Ezen alapszik a keleti harcművészet és az ősi szamuráj hagyomány. A harcost nem támadásra, hanem bölcs védekezésre nevelték, s feladata nem az volt, hogy önmagát, hanem hogy az igazságot, a becsületet és az igazi értékeket védje meg, akár az élete árán is. „Erős az, aki önmagát legyőzte” – mondja Konfucius. (megjegyzés: nekem erről az jutott eszembe, hogy „aki másokat legyőz erős, aki önmagát legyőzi hős” Lao-ce)
Az agresszív, hódító, mindenkit legázoló, győzelemre törő, könyörtelen és önző férfi, aki nem az igazságot védi, hanem bosszút áll és rabol, aki a saját érdekein túl senkire sincs tekintettel, nem az igazi Férfi arca! Ez a torzképe. Igen, ezek lettünk, uraim: durvák, kemények, karrieristák, nemes eszmények nélkül élők. Elfelejtettük, hogy a legnagyobb férfierény a szelídség, a hűség, és az, hogy a magasabbért fel tudjuk áldozni magunkat. Pörgünk magunk körül, mániásan rohanunk nem létező célok felé – de megbízni bennünk, főleg egy életen át, nem lehet.
A férfi szépségének lényege a nemesség. A nemesség egy benső tartásnak, egy önmagunkkal vívott győztes küzdelemnek tükröződése. Olyan férfi arcán jelenik meg, aki önmaga ura. Erőszak nincs rajta, mohóság sem tükröződik a vonásain. Alkatilag lehet kövér vagy sovány, nem ez a lényeg, hanem egy olyan lelkület, ami belülről szépíti meg a férfit. Akkor is, ha nem szépnek született.
A nemesség nem az agresszív egónak, hanem a fensőbbrendű Énnek a jele a férfi arcán. Ereje nem durva, hanem finom. Erélyes, de nem erőszakos. Szemében az értelem és érzelem egysége tükröződik. Ilyen arcra mondjuk, hogy korszerűtlen. Nem divat manapság.
Ez a baj. Nem a férfiuralom. Igazi Férfi uralma alatt jó lenne élni. Csakhogy manapság nincsenek igazi férfiak.

(Nem akartam ehhez semmit hozzáfűzni, hiszen magáért beszél, de muszáj ideírnom, hogy igenis ez az oka annak, hogy egyedül vagyok. Nem adhatom ez alá... legalább egy olyat keresek, akiben megvannak ezek az alapelvek, még ha nem is tud ennek tökéletesen megfelelni, hiszen akkor kívülálló lenne ebben a világban. Én úgyis ezt az énjét erősítem majd, és így megfelelő társ lehet nekem, és megfelelő példakép a gyerekeknek... jaj de nagyon kéne egy ilyen ember...)