A Dóm tíz méter magas főkapuja ki volt tárva - mintha esküvőre várnának -, egy fiatal srác gyakorolt az orgonán. Bementem, hogy érezzem, és szép volt valóban, a hangszer, a freskók, a hatalmas méretek, és kerestem magamban azt, amitől ez az Isten háza. De nem volt bent semmi. Csak egy szép épület.
"Nem az a fontos, amiben hiszel, hanem maga a hit." És most gépek harangoznak delet.
Aztán leszállt a vonatról egy vak férfi a kutyájával. A peron egészen keskeny ott, két ember sem fér el kényelmesen egymás mellett. A kutya el tudott menni a srác mellett, de a férfi nem, és nagyon keményen, egész testükkel összeütköztek. A vak férfi - mintha mi sem történt volna - szó nélkül, ugyanabban a tempóban követte tovább a kutyát, a fiatal fiú pedig elpirult. A vak ember bizonyára megszokta már az ilyet, a srác viszont bűnösnek érezte magát, pedig mindössze annyi történt, hogy másfelé nézett, és nem vette észre, hogy ki közeledik felé. Még akkor is zavar ült az arcán, amikor előre engedett, hogy én szálljak fel előbb.
