Mindig, minden percben érzem veled, hogy mennyire más az alapszínünk, de a belső szürkeségedet nem láthatom, egyszerűen azért, mert hiányzik belőlem. Ezért örülök, amikor másokon keresztül láthatlak, talán megérthetem és átérezhetem pontosan azt, ami benned van. Olvasom az egyik könyvet, amit ajánlottál, és megüt ez a posvány, mint egy ködös hajnal, amikor az ember menekülne vissza az álomba, vagy bárhová csak el innen. Ölelésbe, de nem lehet, mert mindenki messze van, aki melletted áll az is szörnyen távoli, úgy érzed, hogy senki sem ért, ezért kell a papír, hátha olyan is olvassa  egyszer, aki legalább részeket megért majd. Be nem váltható igény... aki megértene, az maga is ilyen, vele lenni nehéz és fárasztó, a szürkeséget csak megerősíteni tudja, szabadulást nem adhat. Akitől öröm származhat, az ellentét. Napsütés, meleg, pozitív hozzáállás, de sohasem igazi megértés. Az egyetlen megoldás a felületesség, ha nem beszéled meg, ha elhallgatod, na de akkor mi értelme ennek az egésznek, úgy látszik nincs élő megoldás...

Nekem könnyű, mert bennem fény van. De beléd hogyan kerülhet?