már megint megjelentél, nem hagyod, hogy elfelejtselek, de persze ne írjak rólad, és nee nee történjen semmi, nem árulod el, hogy mire vársz, csak mutatsz egy obszcén írást, nem gusztustalan, csak szókimondó és zavarbaejtően realista, a lájt változaton meghatódtam, szeretem ezt... a bújkáló ember fantáziája, a ki nem mondott gondolatok apró részletei, a várakozás, amit nem is tudatosan teszek veled szemben, és tudom, hogy mire vársz, persze nem arra, amit én szeretnék hinni, hanem arra, hogy máshol más formában megláthass engem, mert igenis félsz, nem tudod, hogy el akarod-e szalasztani ezt a lehetőséget, vagy el akarod-e veszíteni ezt az álmot, és persze, hogy a két történet között lehet valahol a valóság, a barna lány barackmellekkel létezik, talán csak egy bántás és újabb félelem, fizikai vágy, és igazából nem is értem, hogy miért olyan egyértelmű nekem az érzelmi töltet egy olyan írásban, ahol nincsenek érzelmek
---------------------------------------------------------------
te kaptad ezt hozzászólásnak, de most beteszem ide, mert nagyon érdekes:
"Mármost létezik sajnos az a módfelett korlátolt nézet, hogy tájképen csúcsok legyenek, lankák, jegenyék, esetleg lemenő nap sugáritól narancsszínre festett égbolt, de semmiképpen ne legyen felüljáró, elhajított tejfelesdoboz, televízió-antenna és szívárványszín olajfolt, mivelhogy utóbbiak nem szerepelnek a tájképfestészet nagy toposzkönyvében. Szobrász az, aki márványtömbből hősök életnagyságú és anatómiailag a legutolsó bőrgyűrődésig hiteles mását faragja ki, aki viszont kitömött bárányt függeszt fel medencényi formaldehidben, az posztmodernkedő hülye. Versben meg legyen valami nehezen meghatározható elemeltség, könnyed lebegés, lila köd, elvontan megformált gondolatok lehetőleg általános értelmű, szabadon szerteszét-interpretálható szavakkal kifejezve (a vágy mehet, de a baszdüh nem; a bemocskolni oké, de a telibefosni nem; a kincseimet visszalopdosni jó, az adóvisszaigénylés nem), de semmiképpen ne legyenek egyszerű, hétköznapi témák egyszerű, hétköznapi s mégis: egyedi hangon, nyelven megfogalmazva.
A legnagyobb probléma pedig, hogy e beszűkült látásmóddal együtt jár a teljesen különböző értelmezési tartománnyal bíró alkotások nonszensz összehasonlítgatása, továbbá egyfajta kizárólagosságra való törekvés, vagyis: ha EZ művészet, akkor AZ semmiképpen nem lehet az. A Laokoón-csoport gyönyörű, na de egy piszoár??? A shakespeare-i szonettek szépek és tartalmasak, formailag is tökéletesek, emlékkönyvbe kiválóan átmásolhatók, de a Ló meghal, a madarak kirepülnek hogy néz má ki a szívecskés papíron? Verdi, az igen, meg a Zanzibár, az dallamos zene; de Ligeti csak hangicsál, nem beszélve erről az Aphex Twinről, aki gépekkel zajong ó borzalom, sic passat gloria mundi, miegyéb.
Vasárnapi műélvezők gondolkodásmódja ez, szemben a nyitott, kíváncsi, érdeklődő emberével, aki tudja, hogy nem lehet mindenért rajongani, de a diverzitást elfogadni igenis lehet; alkotásokról egyenként gondolkodni lehet, azokat a maguk értelmezési tartományában értékelni lehet. Sommásan, érvelés nélkül ítélkezni viszont tilos, mert azt csak az teszi, aki nem gondolkodik."
