Egyszerre sírni és nevetni olyan érzés, mintha beszorult volna egy büfögés a mellkasomba. Görcs van a torkomban a kettősségtől, másodpercenként változik, ésszel kéne dönteni a kettő között, de hát akkor mi értelme lenne az egésznek. Hiszen ez egy film, éppen azért ültem be ide a moziba, hogy ne kelljen gondolkodnom már, vagy ha mégis, akkor a mondanivaló érintsen meg annyira, hogy elindulhassak egy szálon, kifelé a saját életemből, a magamra és az enyémekre való vonatkoztatást minimumra szorítva. Hát hogyne, talán még egyszer megértem majd a többi embert... túlságosan mások, nem tudom levetni önmagam, az empátia csak egy szintig működik, talán felesleges is ezt a dolgot erőltetni. Minek kéne mindent érteni.
Kevesen ülünk a moziban, ettől még feltűnőbb a harsány és felszabadult nevetés, ami belőlünk hangzik olyankor, amikor kapunk egy kis szünetet és végre egyértelműen komikus a párbeszéd és az arckifejezések. Egy csöndes pillanatban megfogalmazódik bennem, hogy végre egy film, amiben minden benne van, ami szerintem értékessé tehet egy ilyen játékot. A vége kicsit színpadias, de nem bánom, mert jóra tanít, és nagyon is együtt mozog ezzel a szeretett őrülettel, a valóságból kiszakadt, mégis földhözragadt, bármikor megtörténhető párbeszédekkel, amikre annyira vágyom, és amire maximálisan képtelen a mai ember. Utálom, hogy olyan dolgokat vesznek komolyan, amik teljesen feleslegesek, és eszükbe sem jut gondolkodni a valóban fontos részleteken. A végén nem bírok kijönni a teremből, az ajtóból még visszamegyek feliratzenét hallgatni, undorodom a kinti plázahangulattól, az egész fogyasztói miskulanciától, az emberek ruháitól, vásárlási késztetéseiktől, a kirakatokat fürkésző szemektől, a csillogástól, az egyformaságtól, és szomorú vagyok, hogy nem vihetem magammal ezt az érzést bentről, a kisvárost a sok kővel, a kanálisokkal, a meleg szürkeséget, az ellentéteket, a bérgyilkosok bűntudatát és erkölcsi érzékét, a szeretetet, ami az egyszerű őszinteségből és a megismerésből fakad, és igen, a cinizmust, a jóindulatú, kemény emberi butaságot, és az észt, ami meg se mutatja magát a butának, a jól felhasznált hazugság szépségét, a szőke mosolyt... egy tökéletes filmet, amiben sikerült valódi érzelmeket az én álomvalóságomban megmutatni.
