Dávid hívta fel a figyelmem erre a cikkre, összetömörítettem. Vajon mit gondol erről egy mai kamasz?

Szeretet, szerelem és szexualitás

Két alapvető érzelmünk a szeretet és a szerelem. Ahogyan a szeretet a létfenntartáshoz kapcsolódik, úgy kötődik a szerelem a fajfenntartáshoz, a szexualitáshoz.

A szeretet az élet alapelve, létszükségletünk. Azért élünk, mert szerettek minket és addig élünk, amíg szeretni tudunk. Már a magasabbrendű állat is elpusztul, ha társai kivetik maguk közül, vagy ha csecsemő korában anyai szeretet, gondoskodás nélkül nő fel: felnőttként életképtelen lesz. Az emberi pszichikum számára is létfontosságú a szeretet, amely tanult érzelem.

Nehéz elválasztani a szeretet érzését a nemiségtől. Szellemesen írja Mérei, hogy a szeretet kasztrált szerelem, melynek jegyében gyermeket, szülőt, testvért szeretünk, és a megkülönböztetett elnevezés mentesít bennünket attól, hogy szembesüljünk vérfertőző vágyainkkal.

Az anya szoptatáskor nemcsak tejjel, de a saját érzelmeivel is táplálja gyermekét. Az éhség kínjának oldódása és az ennek során kialakuló jóllakottság jóérzése együtt épül a csecsemő személyiségébe az anyai szeretet megnyilvánulásainak jó érzésével. Ez a testi-lelki komfort érzés olyan szoros kötődéssel kondicionálódik, hogy később, akár felnőtt korban is a „szeretetéhség" gyomorpanaszokat, súlyosabb esetben gyomorfekélyt okozhat. Ez a kifejezés a nyelvben hű és tömör tükre a két szükségleti kör egybeolvadásának.                              Miután a szeretet és a létszükséglet - szinte a születés pillanatától összefonódnak a személyiségben, joggal állíthatjuk, hogy szeretet nélkül nem élet az élet, s akit nem szeretnek megbetegszik, belepusztul a szeretet hiányérzetébe.

A szerelem viszont a fajfenntartáshoz kötődő érzelem. Egyetértek Nietzsche definíciójával, amely csak egy a sok közül, mely szerint a szerelem a szexualitás esztétikuma. Ezért szép minden, amit átlényegít a szerelem és ezért válhat minden természetessé, boldogítóvá azok számára, akik szerelmesek egymásba. Nemi életünk hétköznapjai csak akkor válnak ünnepnapokká, ha a szexualitást eszmei tartalommal tölti meg a szerelem. A szexualitás csak a szerelem által nyer jelentőséget, „nélküle a szexualitás szóra sem érdemes", ahogy P. Lauster írja.

Az erkölcs pedig az emberi nem lelkiismerete, melyet oly sok nemzedék formált tudatosan és öntudatlanul, hogy elviselve egymást a horda társadalommá épülhessen. Az erkölcsi beállítódás kialakításában elsőrendű szerepe van a családnak. „Erkölcsi és érzelmi fogyatékos" világunkban a felnőttek felelőssége óriási a jövendő generációk érzelmi, szexuális és morális életének meghatározásában.

Olyan kultúrákban lehet hétköznapokról beszélni, ahol ünnepnapok is vannak. „Az ősi vallások alapbölcsességéhez tartozott a szexualitás és a rítus kapcsolatának, a szexualitásban rejlő ünnepélyességnek felismerése." (Nyíry T.) A termékenység, a szexualitás ünnepnapjai a szerelmes együttlétek nagy pillanataiból szövődnek.

A férfi, aki nem egy életre kívánja magához kötni kedvesét, megsérti a nőnek az élet folytonosságába vetett hitét. A babáját ringató kislány öntudatlanul és játékosan készül az anyaságra, melynek programját sejtjeiben őrizve hozta magával. A gyermek nemcsak az élet, de a szerelem halhatatlanságának is valós bizonyítéka. Egy házasságot lehet rövid távra tervezni, de a gyereket s a szerelmet nem.

A szerelem misztériumának hiányában a szexualitás hétköznapi jelenség, s a nemi vágy oldódásának lehetősége.

A ma embere szorong az érzelmektől, mert a szeretet és a szerelem is a másikat helyezi a középpontba. Ez az „én" perifériájára szorulását jelenti, de egocentrikus  világunkban irigyen őrizzük szegényes érzelmi tárházunkat önszerelmünk önző céljaira. A másikban való érzelmi feloldódás az én-vesztés szorongásával járhat akkor, ha nem bízunk eléggé társunkban. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szerelem „páros műalkotás", ahogy Gyökössy vallja. Ma már szinte képtelenek vagyunk elhinni, hogy adni jobb, mint kapni, pedig a szerelem lényegi vonása: ajándékjellege.

Azt is tudjuk, hogy az érzelem torzítja a tudatot. Már a régi görögök is féltek attól, hogy a szerelem beszűkíti ítélőképességüket. Azt vallották, hogy az ember önmagát veszti el, ha elveszíti tudatát. Mennyivel inkább így van ez a tudatára, racionalitására, logikájára oly rátarti korunkban, hiszen semmire nem vagyunk olyan büszkék, mint tudományainkra. Szorongunk attól, hogy eszünk újból az érzelmek fennhatósága alá kerülhet. Így aztán mi inkább koitálunk, mint szeretkezünk. Igyekszünk -tudatosan, öntudatlanul- a szerelem elé helyezni a szexualitást, melyet ma már legtöbbször nem azért gyakorlunk, hogy minél több utóddal biztosítsuk halhatatlanságunkat. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az általa szerezhető aktuális örömélménynek.

Fromm azt írja: "Nem a szexuális kielégülésből fakad a szerelem, hanem a szerelem teszi lehetővé az igazi szexuális kielégülést." Keveseknek adatik meg ez. A szerelemtől eltávolodott szexualitás, -jó esetben- mindkét fél számára örömet és oldódást jelent. Ez sem lebecsülendő lehetőség, hiszen mindez történhet anélkül, hogy individuumunkat vinnénk a vásárra. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a sikeres, kölcsönös orgazmus ellenére is, a legszorosabb testi összefonódásban az egyén egyedül marad.

Azért hétköznapiak ezek az ölelések, mert -a hegeli gondolattal élve- az anyagon átcsillanó eszme hiányzik ezekből az ölelésekből. Hiányzik belőlük még sok minden: az ünnep élménye, a játékosság oldottsága, az odaadás öröme, a kapcsolat a világmindenséggel, a két szárnnyal való együttröpülés vagy éppen az élmény, hogy megmozdul alattunk a Föld.

Hiányzik az ünnep és az ünnepélyesség. Szerencsére sokan vannak, akiknek tehetség adatott ahhoz, hogy életük hétköznapjain is ünneplőbe öltöztessék a szívüket, s olyanok is vannak, akik erre megtaníthatók. Mindenki csak azt tudhatja, amit megtanult, legyen az jó vagy rossz.

A mai ember érdeklődése inkább fordul a szexuális történések mikéntje és hogyanja felé, mint a vele járó érzelmek és a nemi magatartást befolyásoló morál felé. Az érzelmek napjainkban , mintha „mostoha gyerekek" lennének, életünk perifériájára kerültek. Miután az ember érzelmi és egyben társas lény is, az önmaga és a mások felé irányuló érzelmei sokkal ősibb örökségek, mint tudata. Emocionális beállítódottsága vezérli cselekedeteit, befolyásolja gondolkodásmódját és meghatározó determinánsa lehet erkölcsi döntéseinek.

Dr. Lux Elvira szexuálpszichológus