már megint ezeket az elcseszett rózsaszín betűidet nézem, ahogy leírod ezt a szót mindig: anyag, mint amikor én azt mondom: narancslé, és mesélsz, és csodálatos, (és mintha óriások lépteit hallanám), és persze gőzöd sincs arról, hogy ilyenkor a monitor előtt ülve bőgök a tehetetlenségtől és gyűlöllek
https://www.youtube.com/v/2hnpf-XPOnw&rel=1
