Életemben nem kaptam még ennyi puszit "idegenektől", mint ezen a hétvégén. Ezen felbuzdulva elkezdtem jókívánságokat küldözgetni mindenkinek, aki közel áll a szívemhez (hát nincsenek túl sokan:), ráadásul mindenkivel kedves voltam, a hülye cinikus poénjaimat is leredukáltam (a legtöbben úgysem értik), és a végén megállapítottam valamit. Jó érzés kedvesnek lenni. Amikor egy vadidegen ember mosolyogva áll fel az ügyfelek székéből, mert jó volt neki kicsit velem beszélgetnie... és ezek után mindenki, de kivétel nélkül, boldog karácsonyt kívánt nekem... remélem, hogy tényleg boldog lesz ez a furcsa karácsony, amikor én vagyok a családfő, és ez után a kusza év után leülök majd szenteste a fiaimmal nyomdázni, mert azt kapnak tőlem.
Boldog karácsonyt neked is:)
Na, itt folytatom, ha már egyszer karácsony...
Gondoltam, miért ne, menjünk templomba. Úgysincs igazán megfelelő hangulatom, majd ott talán átérzem azt, amiről tulajdonképpen szólnia kellene ennek az ünnepnek. Micsoda mázli, nem is misére hívott a kiírás, hanem pásztorjátékra. Domekem szokás szerint már az utcán folyamatosan beszélt és kérdezett: anya, miért ugat a kutya?, anya, hogy hívják azt a bácsit, aki itt lakik?; és minden járókelőt leszólított: téged hogy hívnak? az emberek zavartan néztek (micsoda intim kérdés:), aztán feleltek ennek a fura törpének, aki egy cseppet sem fél senkitől, mire ő azonnal továbbment gondolván: megmondtad a neved, akkor már nem is vagy érdekes, szaladjunk, ha valaki visszakérdezett, akkor a válasz csak ennyi volt: nem mondom meg.
Beültünk a kicsit átalakított templomba. A szentély helyén szőnyegek, meg is lepődtem, hogy ezt egy katolikus templomban megengedik, örültem is, micsoda haladó szellemű keresztény társaság. Nagyon nehezen találtunk helyet, csak egy pótszék jutott hármunknak a padsorok között, de persze nem bántam. És elkezdődött. Mindent megtettem, hogy elhallgattassam... de csak beszélt, beszélt... és igazából nagyon vicces volt, jókat nevettem magamban, csakhogy mellettünk egy nő ült, aki egyetlen egyszer sem mosolyodott el, pedig az előadás is mosolyognivaló volt (ja de, egyszer, amikor egy baba hatalmasat büfögött mögöttünk), aztán kb 10 perc után rá is szólt Domira, hogy hallgasson. Én meg akkor felálltam, felöltöztettem őket és eljöttünk inkább. Megkeseredett a szám, ahogy kifele a tömegben egy nő még hozzánk szólt: az egész templom tőled zeng. Igaza volt, Domek nem elég, hogy beszélt, de hangosan, de aki ezt zavarónak hallotta egy szentesti pásztorjátékon, az nagyon szerencsétlen ember (erről eszembe jutott egy jelenet a névadó filmemből... ülnek a moziban, még nem megy a film, és beszélgetnek, mire valaki odapisszeg, hogy csend legyen. Erre a pasi hátrafordul: egy hot-dog énekel! Maga azt akarja hallani, ahogy egy hot-dog énekel?! Na jó, nem jó hasonlat, csak úgy beugrott). Hazafelé (miközben persze folyamatosan reflektáltam a szóáradatra) azon gondolkoztam, hogy kell-e kezdenem valamit ezzel a helyzettel. De aztán rájöttem, hogy az óvodában úgyis leszoktatják majd erről. Pedig igazán szórakoztató, még ha ilyen esetek történnek is miatta. Na és, ami tényleg megrémisztett ezután... egy könyvet nézegetve megkérdezte: ez milyen betű? Még 3 éves sincs, óvodába se jár... azt se tudom, hogy honnan tudja, hogy a könyvekben szavak és betűk vannak. Ugyan esténként mesélek nekik, de a saját olvasás eddig nem volt több képnézegetésnél. Segítsen már valaki... hogyan kell felnevelni egy zsenit?:)
(Meg kell mutatnom Dávid véleményét a dologról: http://64.233.183.104/search?q=cache:zZXbEz4blk0J:www.virtus.hu/index.php%3Fid%3Ddetailed_article%26aid%3D6222+hogy+nevelj%C3%BCnk+fel+egy+zsenit%3F&&hl=hu&&ct=clnk&&cd=9&&gl=hu
köszönöm, jól esett:D)
