(*-*)

Ez már valódi áldozat lenne. Feladni önmagam, a büszkeségem valamiért, talán olyan dologért, ami meg sem éri, de számomra biztosan nem éri meg, ez a teljesen önzetlen szeretet... akarom én ezt? Lehet-e ésszel dönteni olyan dolgok felett, amelyek még a legkegyetlenebbek számára sem…

Amikor annyira más vagy valakivel, hogy már csak az ellentét köt össze, valamiféle összekapaszkodás, amit a negatív és a pozitív érez egymás iránt, és rájössz, hogy elítéled őt, mert nem látja, hogy milyen butaságokat gondol rólad és szinte mindenről, ő pedig lenéz…

Itt vagyok végre. Otthon. Tennék fel képeket, ha tudnám hogy kell, de igazából nem űz a vágy, így aztán ez elmarad. Ti meg le:)Találtam valamit, amit aug 11-én írtam. Én magam írtam, és mégis képes vagyok újra és újra elfelejteni ezt, hiába tudom, hogy igaz... miért felejti el…