(*-*)

- Pökhendinek tituláltál engem.
- Istenadta jognak tekinteni a rablást, az szerintem pökhendiség.
- Pontosan ezt kifogásolom én benned. Te vagy pökhendi, nem én.
- Nem én vagyok az, aki ítélkezik, hanem te!
- Te csak azért nem ítélkezel, mert elnéző vagy velük. Félresikerült gyerekkor... csupán a körülményeket kell hibáztatni... nemi erőszak, gyilkosság. Az elkövetők szerinted áldozatok, de én kutyáknak hívom őket.
- A kutya csak a természetére hallgat, hát miért ne bocsáthatnánk meg neki?
- A kutya számos hasznos dologra tanítható, amennyiben nem bocsátunk meg neki, amikor a saját természetére hallgat.
- Tehát pökhendi vagyok, mert megbocsátok másoknak.
- Úristen! Hát nem látod, milyen magas lóról beszélsz, amikor ilyeneket mondasz? Szóval, benned kialakult az az ostoba előítélet, hogy senki nem képes megütni a te baromi magas erkölcsi nívódat, ennek következtében mindenkit felmentesz. Még elképzelni sem tudok ennél pökhendibb magatartást! Olyan ürügyekkel mented fel embertársaidat, amiket soha a büdös életben nem engednél meg magadnak.
- Miért ne legyek irgalmas másokkal, miért?!
- Legyél irgalmas, amikor eljön az irgalmasság ideje. Azonban alkalmazd a saját mércédet, tartozol nekik ennyivel. Ugyanazt a bűntetést kapják ők is a vétkeikért, amit te magad érdemelsz a sajátjaidért.
- Ők is emberi lények.
- Álljon meg a menet! Minden ember felelősségre vonható a tetteiért, de te esélyt sem adsz nekik erre, ez viszont iszonyatos pökhendiségre vall. Szeretlek, halálosan szeretlek, de te vagy a világon a legpökhendibb ember, akit valaha is ismertem.