1.
Ismerem a Jóság különös dadáit,
a betegeket csókolják, gondozzák az öregeket,
és az őrülteknek kandiscukrot adnak!
Figyeltem őket, éjjel, sötéten és szomorúan
tolókocsikat görgettek a tenger partján!
Ismerem a jóság hájas püspökeit,
a szürke hajú öreg kis hölgyet,
a szomszéd papot,
a híres költőt,
anyámat,
ismerem valamennyiüket!
Figyeltem őket, éjjel, sötéten és szomorúan
ragasztgatták az irgalom plakátjait
a kétségbeesés erős oszlopaira.
2.
Ismerem magát a Mindenható Jóságot is!
Szűzies, fehér lábánál üldögéltem,
hogy bizalmába férkőzzem!
Csak kegyes dolgokról beszéltünk,
de egy éjszaka megkínoztak azok a különös dadák
a hájas püspökök.
Az öreg kis hölgy szöges kerekű kocsival átrobogott a fejemen!
A pap felhasította gyomromat, belém dugta a kezét,
és ezt kiabálta: "Hol a lelked? A lelked!"
A híres költő felcsippentett
és kihajított az ablakon!
Anyám elhagyott!
A Jósághoz rohantam, rátörtem az ajtót
és meggyaláztam!
egy megnevezhetetlen késsel ezer sebet ütöttem rajta,
és mocsokkal fertőztem be mindet!
Lecipeltem a hátamon - mint egy vámpír -
a macskaköves éjszakába!
Kutyák vonítottak! Kandúrok menekültek!
Bezárult minden ablak!
Fölcipeltem tíz lépcsősoron!
Ledobtam kis szobám padlójára,
mellé térdeltem és sírtam. Sírtam.
3.
De mi a Jóság? Megöltem a Jóságot,
de mi az?
Jó vagy, mert jó életet élsz.
Szent Ferenc jó volt.
A háziúr jó volt.
A nádpálca jó.
S ha én azt mondom, hogy a parkban ücsörgő emberek jobbak?
