Úgy kezdődött, hogy hetek óta koncertre akartam menni. Mi más, leginkább 30Y járt a fejemben, jó kis őrjöngős, levezethetném kicsit a pluszt. Nézem az oldalt... pont ma Zp-ben, ezt nem hiszem el... anyut hívtam, egyből igent mondott, sőt a BKV sztrájk miatt a kocsiját is kölcsönadta (hát jaj de rendes, ez külön öröm). Annát riasztottam, úgy beindult, hogy még a fejfájása is elmúlt, és akkor a kapunál kiderült, hogy megduplázták a belépőt! Most már két darab fém százassal lehet átmenni a forgó karokon:) Na és akkor ott voltak ők, semmi fakszni vagy sztrárizé, csak ZENE.

Persze csupa egyetemista, a műegyetemről jönnek át ilyenkor (maximálisan meg tudom érteni őket, a fenébedejónekik), és persze, hogy akkor üvölt mindenki a leghangosabban, amikor az szól, hogy "csinálj olyat, hogy másnap szégyelld, hogy vele kefélsz és más nevével ébredsz, és ha kérdezi másnap, hogy ki az a nő, kussolj simán...", de a kedvencem továbbra is a "puhatalpú lányok lépnek be a tóba...", és a legdurvább részeknél is csak becsukom a szemem, és élvezem, ahogy a tömeg dobál a saját mozgásom ritmusára, közben meg olyan, mintha újra anyám méhében lennék, szoros, meleg és körbeölel, emberi testek, izzadtság, hájas derekak és hátak a kezem alatt, teljesen berekedek a végére, telihold, felhők, most meg már izomláz van a nyakamban a szokatlan terheléstől.

Utána kis tánc, Anna úgy mozog, mint egy istennő, piros kendő van a fején, csíkos nadrágot meg piros cipőt vett fel, és hiába öltözik pasasnak, senki sem látja annak. A keverőpultos fazon lebébiz, biztos a sötétség teszi, én meg a meglepettség és a hangzavar miatt nem küldöm el érte melegebb helyre. Aztán Anna felteszi a gépére a bugzimat;):))), és Csenge ágyában alszom.

Reggelre felnőtt leszek, Pszinapszisra megyek.

Az első egy előadás a libikókás párkapcsolatokról. Mostanában olyan sokat olvastam erről, hogy akár én is állhatnék ott elől. A mérleg most is ugyanaz: a félelmek miatt nehéz már valódi és kiegyensúlyozott kapcsolatban élni. Senki sem meri bevallani - kimondani - őszintén beismerni önmagának - felvállani a felelősséget - kitartani az elhatározás mellett, vagy csak kicsit behódolni - elismerni - megadni magát. Szeretni. A másik pont ugyanerről szól, persze más megközelítésben. Krisztus és a pszichológia:) Jófej ez a pasas, teológus és pszichiáter, pszichodráma vezető, nagyon durva történeteket mesél: anya-lány kapcsolat, ahol anya nem tudja ölelgetve-valósan szeretni a gyerekét, mert őt sem szerette senki; egy lány, aki brutális erőszak áldozata és mégis önmagát vádolja, pedig mit tehetett volna öt hatalmas felfegyverzett férfi ellen. A lényeg ugyanaz: szeretni kell, félelem nélkül, mindent átadón, nyíltan, saját magunkban és a másikban is bízva. Aki csak kapni akar sose fogja érteni, hogy miért nem kap eleget. Észre kell vennie, hogy csak az kaphat, aki adni akar. Őszülő halántékkal, többgyerekes apaként és hívőként is banálisnak nevezi önmagát és a szót: szeretet. Na igen, itt is mindenki húsz év körüli, alkalmazkodni kell a közönséghez:) Aztán meghatódik és könnyes a szeme, ahogy mesél a "pácienseiről", majd mi is mind meghatódunk, amikor páros feladatot ad. Csak annyi, hogy álljunk szembe egymással és nézzünk a másik szemébe. Még érintés nélkül is túl intim, Ákos kb két méter magas rasztahajú srác, fizika szakra jár, és most felveszi mellé a pszichológiát, ezért jött el ide. Nagyon szimpatikus, és egyből kiszúrjuk egymást. Miközben egymást nézzük, sokszor elnevetjük magunkat, és a végén ő is beismeri, hogy azért, hogy ne hatódjunk meg túlságosan a másik közelségétől. Vicces, ahogy tovább kell mennünk, mert másik embert kell találnunk, aki szintén tetszik, de nehéz, biztos sok bennünk a közös. A következővel már nem csak nézni kell, meg kell fogni a másik vállát. Sokan elmenekülnek, ez tényleg ijesztően közeli még nekem is, pedig én nem félek az ölelésektől. Ez a fiú viszont nem vonz engem, ő jött hozzám, de cseppet sem bánom, amikor a harmadik egy nő lesz, Réka. Nem a vállát kell fogni, hanem kicsit a válla alatt, és együtt kell lélegezni szemezés közben. Neki nagyon nehéz, egyre erősebben nyom engem lefele, utána kicsit megnevettetem, hogy megnyugodjon. Elég fura, hogy ő is van vagy 180 magas, de mégis mintha a gyerekem lenne, talán csak a bizonytalansága teszi.

És megint csak 30Y:

tudod én, átölelném az egész világot, ha volna olyan

tudod én, a fejedbe látok, és elolvasom, hogy mi lenne ha