Itt állok egy édesvízű pataknál, ismeretlen nevű fák alatt, rád nézek. Te is felém fordítod a fejed, csukva van ugyan a szemed, de érzed a hívó szót. Arra vágysz, hogy átkelj a halott városon, el is indulnál, de nem vagy benne biztos, hogy nem látomás-e a hely, ahol állok... de hát hinni kell, ezért úgy teszel, mintha lépnél, de nem hiszel, és csak állsz egy helyben, a kettőnk között lévő távolságra figyelsz... és mintha nem is lenne teljesen halott ez a város, világot teremtesz bele, hátha sikerül elfelejteni, hogy a másik oldalon - igazi élet van.
Előtted egy üveg bor. Kérlek, legalább azt az üres, fehér papírt vedd elő. Felesleges sírnom.
