Talán ha nem költöznék többet, akkor begyökeresednék. Talán megélhetném a "kész ház" érzést, talán megtalálnám, hogy mit lehet MÉG, kipróbálnám, megtanulnám, megenném és megunnám. És sosem félnék újra kezdeni.
Talán hülyeség, amit tegnap írtam. Talán mindent ki kell próbálni, csak a méltóság számít, "embernek lenni mindig minden körülményben", hogy sose kelljen megutálnunk magunkat vagy megbánnunk a tetteinket. Talán meg kéne tanulni nem túl komolyan venni semmit. Talán tudni kéne megbocsátani, vállat rántani, őszintén mosolyogni, tiszta lappal indítani. Talán tudok is.
Tegnap felhívott az apám, de kinyomtam, mert éppen kóruspróbán voltam. Ma visszahívtam, hogy megkérdezzem, miért hívott. A válasz: "csak úgy". Semmi bocsánatkérés, vagy legalább: "beszéljük meg", megint úgy tett, mintha minden rendben lenne. Azt mondtam neki, hogy ne keressen, mert nem akarok így élni. Biztosan találkozunk majd néha karácsonykor vagy más nagy ünnepen, de ő hiába hív, mert nem megyek többé. Azt akarta, hogy magyarázzam meg, de persze egy szót sem értett a szavaimból, sokkal könnyebb azt gondolnia, hogy hülye vagyok. Én viszont tudom már, hogy hiába mond harminc ember mást, mint amit én gondolok, attól még lehet, hogy nekem van igazam.
Talán túl szigorú vagyok. Talán hagyni kéne, hogy a dolgok történjenek, és újra sírni, belemenni parttalan vitákba, elviselni szeretetből... talán így is lehet élni. Talán csak én nem akarok.