Rájöttem, hogy a pszichológiában és az ebből levezetett szabadság témájában eljutottam a szellemi pöcsverés állapotáig. Most már alkalmaznom kéne, de nem is olyan könnyű. Pedig felesleges tovább olvasnom és gondolkodnom róla... Mostantól a napjaimat házon kívül vagy legalábbis fizikai munkával kellene tölteni.
Az a baj, hogy pontosan tudom, min kellene változtatni, de hogy a francba másszak ki a kétdarabháromésfélévesgyerekegyedülállóanyukája szerepből?
Fura, mert most is ugyanarra vágyom igazából, amire tíz vagy tizennyolc évesen. Legszívesebben egy kommunában élnék, de olyan helyzetben, ahol saját kis lakhelyem van, hogy ne kelljen mindig másoktól függnöm, és egyedül lehessek, ha szeretnék. Mórusz Utópiájában van hasonló államberendezkedés, mint amit én is örömmel vennék. A kis családok házakban élnek, amik egy nagyobb településnek, családnak a részei. Nincs pénzforgalom, a mi világunkban oly értékes dolgok, mint pl az arany és tsai, teljesen értéktelenek, hiszen haszontalanok, maximum játszadozásra valók. Na jó, nem írom le a könyvet (érdekes, ezt két éve olvastam, mégis emlékszem a részletekre is:), és persze nem véletlenül utópia, az emberi természettől idegen ez az életforma.
A megoldás az, amit már régebben is felvetettem a családomnak (sőt, volt olyan, hogy majdnem meg is valósult). Kis falu a faluban (mellett:), a szűk családok a saját házaikban élnek, mindenkinek saját kertje van, eddig olyan, mint ahogy az idegenek is élnek egymás szomszédságában. Csakhogy éppen a rokonság (vagyis a mélyebb kapcsolat) miatt már eleve egy csomó mindent megkönnyíthetnénk egymás számára, pl gyerekvigyázás vagy ha valaki beteg, soha senki sem marad magára. Emellett van a közösségi rész, ami egy "mindenki háza", ahol meg lehet tartani a közös ebédeket (egy jó elrendezéssel feleslegessé válhat, hogy mindenki magának főzzön), összejöveteleket, a kertjében sportpályák vannak, és aki megunja a többieket, az egyszerűen hazamegy a szomszédban lévő otthonába. A családomat ismerve ez a dolog teljesen jól működne, mind odafigyelnénk a másikra, senki nem kezdené el azt számolgatni, hogy most akkor ő mennyit dolgozott ebben, és mennyi jár a közös ebédből. Egy jó házirenddel (ami kb öt pontból állna) nagyon jó közösséget alkothatnánk. Pont olyanok lennénk, mint egy nagy család... micsoda karácsonyok és ünnepek lennének:)
Hát igen, erről álmodoztam, de mivel a többieket nem tudom befolyásolni abban, hogy meg is valósítsuk, és ne csináljanak a költözésből és a lakáseladásokból akkora gondot, mintha egy másik planétára költöznének, ezért úgy tűnik, maradok az egy személyes változatnál. Sosem jártam még igazi nagy családnál, ahol valóban sok gyerek és más hozzátartozó él, de azt hiszem, hogy pont olyan lehet, mint ahogy elképzelem, amilyennek én szeretném majd a saját házamat látni egyszer. Egy elég nagy alapterületű házban van egy nagy központi tér, ami a konyha és a nappali egyben, ez az a hely, ahol mindenki együtt lehet a másikkal, ahol a közös vasárnapi ebéd hosszú beszélgetésbe torkollik. Ezt a közösségi teret veszi körbe a sok apró szoba, mindenkinek van saját, arra az időre, amikor elege van a többiekből, vagy olyan dolgot csinál, amit egyedül érdemes (pl tanul). Elég sarkalatos probléma a fürdőszoba. Szerintem három emberre kell jutnia egy wc-nek és mosdónak, és akkor már miért ne lehetne benne egy zuhanyfülke is. Magam részéről utálok várni, amikor pisilnem kell. Na igen, ezek csak a tárgyi feltételek... és ha őszinte akarok lenni, akkor a több család együtt és mégis külön az, amiben valóban szívesen élnék. Na de kikkel?
