Másnapos vagyok. Eddig azt se tudtam, mit jelent ez a szó. Biztos öregszem:)

Délután színházban voltam. A húgom szerepelt:

http://clubszinhaz.gportal.hu/gindex.php?pg=17531311&nid=4342624

A darab nagyon jó volt, a szarkazmusra a közönség össze-vissza reagált, az egyik fele nevetett, a másik fele inkább szomorkodott. Nevetséges és szomorú is látni, hogyan rontjuk el az életünket és egymás életét, hogy mit is jelent manapság: házasság, élet. Márti... mintha nem is az az ember lett volna, akivel együtt nőttünk fel, aki csendesen ugyan, de mindig ott van a mindennapjaimban, aki a barátom. Az arca a szokásos sápadt és csontos, a színpad fényeiben még inkább betegesnek tűnt, de beleillett a nagyon is testhez álló szerepbe, ő volt a rendes feleség, aki tud az ura dolgairól, de inkább meg sem akarja hallani, hogy ne kelljen szétzilálni a családot. Szerencsére sose fog ilyen helyzetbe kerülni, Béci ritka rendes ember. Anyu azt mondta egy jelenet után, hogy szerinte nem engedi el magát. Aztán jött egy helyzet, ahol kiabálnia kellett. Még soha nem hallottam így üvölteni, meg is ijedtem, nem is hittem, hogy ekkora hang és erő szunnyad benne. Az én szelíd testvérem, akiből csak ilyen helyzetben bújik elő a vadállat.

Aztán... HÉV, Anna, Kati, Lili, külön bejáratú vörösbor-fesztivál, Oroszlángarázs, kerthelyiség, rendezői székek, még bor, pasasok, beszélgetés, pincebár, tánc, még bor...

A legrészegebb pillanatomban a történelem doktora átölel, és azt mondja: te vagy a legcsodálatosabb nő a világon. Miért nem tudom én ezt még ilyenkor se bevenni?? A picsába ezzel az állandó értéssel, kinevetem, és azt mondom meglehetős komolysággal, kicsit akadozó nyelvvel: te is tetszel nekem, de ennél a feleséged és én is többet érünk. Szörnyű, hogy minden igazammal együtt is mennyire szánalmas vagyok néha...                                                                                                         Eltűnt belőle az az értelmes ember, akivel tök jót beszélgettünk borozás közben történelemről, az értelméről, a nőkről, az apaságról, most már csak egy farok, aki meg akar baszni, és fáj, hogy hogy szép fokozatosan tárggyá váltam, beszélgetőpartnerből tánc közben fogdosandó testté, majd egy ostoba puncivá, aki hátha beveszi a hülye dumát. Pedig ennél nem lehetnék részegebb, úgy látszik, még ilyen helyzetben sincs esély az önkontrollom elvesztésére, tényleg képtelen vagyok az egyéjszakás kalandokra. Megpróbálok botladozás nélkül felmenni a vaslépcsőn, a falba kell kapaszkodnom, aztán kint felborítok egy asztalt, törött poharak a földön, de senkit se érdekel, beszélgetek két pasival, iszonyúan kell röhögnöm, amikor az egyik megkérdi, hogy ugye az IQ-m 140 körül van, 130 - mondom, és ő azt feleli: az nem is olyan sok. Hát tényleg nem:))) Ha lenne egy kis eszem, akkor nem itt lennék.

Kezdek rosszul lenni, lemegyek a WC-be, elzsibbadt a nyelvem és a szám, az összepisilt, fehér, műanyag deszkás csészébe pirosat és zöldet hányok, előveszem a papírt meg a tollat, megpróbálom leírni az érzéseimet, de nem tudom, csak a tények jönnek, aztán az összehányt wc-t nézem, és arra gondolok, hogy itt vagyok valami kibaszott szórakozóhely összepisált "illemhelyében", és azon aggódom, hogy nincs papír, amivel eltakaríthatnám ezt a mocskot.