Furcsa dolog az érdeklődés. Rá kellett jönnöm, hogy engem elég kevés dolog és kevés ember érdekel igazán. Nem vagyok jó beszélgetőpartner, mert nem szólok hozzá olyan témákhoz, mint hogy mi volt az ebéd, mit csináltál tegnap, jól vagy-e (kivéve, ha okom van aggódni), és pletykálni se szeretek. Viszont, ha valaki felkelti a figyelmem... akkor minden érdekel, amit mondani akar, vagy ami őt foglalkoztatja. Ezek az emberek sosem beszélnek az általam unalmasnak tartott témákról, ők is feleslegesnek tartják a mindennapi élet ilyen szintű kitárgyalását, inkább mesélnek az éppen olvasott könyvükről, vagy elmondják egy fontos gondjukat, amit meg szeretnének oldani, de a legjobban azokat az embereket szeretem, akik jól és sokat beszélnek önmagukról. Ha valaki így kiönti magát, és ezt az általam szeretett mélységben teszi (vagyis van benne hova lemenni), máris megnyert magának. Egy ilyen emberben semmi sem üres, minden, ami érdekli, tartalmaz valami "mást", így nekem is sok újat mondhat.

A beat-nemzedékről kezdtem most olvasni, és szíven ütött, hogy én is pontosan ide tartozom. Ez egy másik földrész általam szinte egyáltalán nem ismert gondolkodásmódja és embertípusa, mégis pont ugyanazok a dolgok és ugyanolyan módon foglalkoztatnak engem is... 50 évvel lemaradva tőlük. Elöljáróban egy mondat:

"hiányérzet; a hiánya valaminek, amiről jobbára csak azt tudják, hogy a valóságban nem található"