(*-*)

Szeretek vizsgázni. Persze nem szeretem az előtte lévő napokat, kifejezetten utálom a tétel szerinti kötelező elméleti tanulást, de jó stressznek élem meg azt, amikor beülök a vizsgára és várom a kérdéseket. Mert előtte ott van az érzés: jaj megtanultam mindent, mégsem kristálytiszta, mintha az egész egy homályos zűrzavar lenne. Aztán elhangzik a kérdés, és tudom, hova kell nyúlni az agyamban lévő homályos tömegben a válaszért. Ha nem tudom, hogy mit is kellene írnom, mert mégsem tanultam meg elég jól:), akkor elkezdek keresni, és tényleg ugyanolyan, mint mikor az ember egy halom papír között lapozgat, vajon hol lehet, hova írtam fel. És nagyon jó érzés, amikor a lapok között megjelenik az, amit kerestem, látom a saját írásomat, a rendszereimet, és már csak le kell másolnom az előttem fekvő vizsgalapra. Sem a vizsga előtt, sem közben nem érzek valódi félelmet, inkább csak az a kavarodás, a tudáshalmaz ködössége nyomaszt, nem a lehetőség, hogy esetleg egyest kapok. Talán nem is véletlen, hogy a gimi óta nem kaptam egyest, akkor is mindig úgy, hogy közöltem a tanárral: nem készültem, írja be az elégtelent. Képtelen vagyok a rizsázásra, minden megpróbáltatásnál a lényegre török, és nem megy az ügyeskedés vagy a máshol tanultakból való mazsolázgatás, homályos következtetés és iderángatás. Persze ez kicsit hiba is, hiszen ezek szerint a régebben már megtanult anyagot nem tudom így felhasználni, kevésnek érzem a már meglévő tudást. Kell nekem maximalistának lenni:)

Alapvető etika vizsga: persze írtam puskát, mindig írok, abból szoktam tanulni. Bementem a terembe (Szent Imre, ez ugyebár egy katolikus főiskola), leültem és vártam, hogy elkezdődjön. A tanár nyugodtan pakolászott, a többiek puskáikat rendezgették, vagy az anyagot olvasták (mint később kiderült, a legtöbben akkor először). Mikor eljött az idő, a tanár kiosztotta a vizsgalapokat. Ezután pedig kiment a teremből. Először arra gondoltam, hogy most akkor itt a lehetőség, hogy egyszerűen csak kimásoljam a mellettem fekvő papírokból a választ. Aztán elkezdtem haragudni. Mert oké, magunknak tanulunk, és egyáltalán nem baj, hogy én ezt tudom és nem kell másolnom, de aztán direkt leírtam a papírra fejből a kedvenc mondataimat ebből az anyagból, csak azért, hogy kapja be. Legyen az ő baja, hogy nem veszi komolyan, hogy pont ezt a tantárgyat degradálja le ennyire, ezt, ami az igazi értékekről és a teljes életről beszél. Szégyen, hogy olyan ember tanítja az alapvető etika tantárgyat, akiben nincs benne ennek az anyagnak a példamutatása.