"Sosem késő azzá lenned, aki lehettél volna."
Persze, kulcsmondat, egy egész filmet lehet rá építeni. Sokféleképpen megbüntethetjük azt, aki ártott nekünk. Megmenthetjük a kapcsolatot, ha megmutatjuk, hogy nem lehet következmények nélkül elbánni velünk. Aki azt látja, hogy bármit megtehet, az meg is teszi?
Olyan pici volt a terem a moziban, hogy televízió-érzésem támadt. Mint egy nagy család ültünk ott, egymásra néztünk, amikor nevettünk, cinizmus, persze, a nézők nagy része idős ember.
Szeretem figyelni őket. Sokszor van olyan érzésem, hogy nem vagyok egy közülük. Nagyon messze vannak a számomra is érthető szavaikkal, csókjaikkal, érintéseikkel, és az általában csukott pillantásaikkal. Mintha egy másik világban lennék, az ütközések nem nekem szólnak. Teljesen hiábavaló az egyformaságunk, nagyon ritkán tudnak elég közel jönni. Mindenféle praktikákkal védekeznek, hogy ne sérüljenek, kizárnak, ha pedig mégis megengedik figyelmetlenségből vagy vonzódásból, annak is előbb-utóbb vége szakad. Elérik, hogy én is sziget legyek köztük, kemény, és elsősorban önmagára figyelmes. Talán már meg is történt.
