Reggel Ware hadnagy húzza szét a sátrunk nyílásának lebenyét.
- Knott szakaszvezető, Love őrnagy az SR-sátorba hívatott bennünket. Kajáljon meg, aztán én is jövök, kilenc-nulla-nulla órára.
Elhatároztam, hogy nagy kockázatot vállalok, és valami rendeset eszem, forró rántottát meg egy szép szál kolbászt. Annál több eszem van, hogysem kávéval próbálkoznék. A kávé úgy hat rám, mint a ricinusolaj. Nem vagyok benne biztos, hogy maga a kávé teszi-e, vagy a sok kávé emléke, amit rémülten ittam; de már a kávé szagától, ízétől, az érzésétől nyugtalan és reszketős leszek, a beszarásig félek, hogy pontos legyek.
Már majdnem befejezem, amikor Ware hadnagy rám talál. Megáll, néz rám a kocsi fadeszkája fölött, a sisakja hátra van csapva a fején. Van Heflin ő, aki Van Johnsont játssza egy háborús filmben, amiben Marlene Dietrich a náci kémnő.
Elég sok minden préselődik itt össze két falat meg a gyomrom nyugtatása közé, miközben Ware csak áll ott a hátralökött sisakjában és figyel. Vagy rendkívül lassan eszem, vagy nagyon gyorsan gondolkodom.
- Jöjjön, menjünk már, Knott! Love vár.
Elindulunk az S2 sátra felé. Én szokás szerint úgy viselkedem, mint a régi idők japán felesége, vagy a gazda sarkához idomított kutya: Ware mellett megyek, de egy lépéssel mögötte. Ez is hozzátartozik a szoktatásunkhoz.
Az S2 sátrába Ware megy be elől. A bejárati lebenynél vigyázzba vágjuk magunkat.
A sátor bal oldali falánál Love őrnagy a hordozható mosdója és a hordozható tükre előtt borotválkozik. Csináltatott nadrágot visel (soha semmi mást, még gyakorlóruhából sem) és méretre igazított, olajszürke alsóinget.
Csak állunk vigyázzban; tudom, hogy tudja, hogy ott vagyunk. Végül, miután megfigyelhettük, milyen kérlelhetetlen szigorral távolítja el az utolsó szőrszálakat is az orra alól, Love ránk pillant. Először csak a tükörből, utána a fejét is felénk fordítja.
- Pihenj, emberek.
Ware meg én elernyedünk, és leadjuk a meghunyászkodás illendő jeleit. Ezután abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy végignézhetjük, amint Love őrnagy megfésülködik. Előbb azonban bedörzsöli a haját pár csepp vazelines hajszesszel. Az a fajta haja van, amiben úgy ottmarad minden egyes fésűfog nyoma, mint a szántás az agyagos tarlón. Röhögnöm kell.
Love most csapott vállaira csúsztatja friss, méretre igazított ingét, aztán megfordul, hogy harci pózában nézzen szembe velünk. Uramisten, azt a „felderítő őrjárat”- pofát vágja. Csatába megyünk, igenis uram, szembeszállunk a hunokkal. Egyszerre könnyebb görnyedten tartanom magam. Ott érzem a kolbászt, ahol a szívemnek kellene lennie.
Végig kell szenvednünk Love egyik eligazítását. Ez rendszerint olyasminek az újrakérődzése, ami a hadosztálytól szivárgott le, ahol valami kreatív lélek álmodta meg, vagy maga a hadsereg hírszerzése holmi másfél évvel ezelőtt készült légi felvételekből. Azt azért el kell ismernem, hogy Love-nak van drámai érzéke; ez valószínűleg onnan ered, amikor még méregdrága koporsókat árult gyász sújtotta öreg hölgyeményeknek.
Felemeli a jelölőceruzát, és a térképre bök.
- Ware hadnagy, Knott szakaszvezető, mint tudják, itt az Ardenneknek ezen a szakaszán egy kialakulatlan, ugyanakkor statikus frontunk van.
Ránk néz, hogy lássa, megértettük-e ezeket a nagy szavakat. Elsüti egyik Robert Taylor - pillantását, fölfelé a szemöldöke alól. Atyaisten, ez az! Tudtam, hogy Love ismerősnek látszik; hiszen afféle buzis Robert Taylor.
- Két közvetlen, harmadrendű út keresztezi egymást itt, majdnem az erdő közepén. A kereszteződésnél van egy kastély. A keleti szélen, itt, van egy vadászlak. Erős a gyanúnk, hogy a fritzeknek van ott egy megfigyelőállásuk.
Huhuuu, fiú, sűrűsödik a trutymó. Egyszerűen lopóddzunk ezek mögé a fickók mögé, és fogjunk el néhányat. Úgy érzem, itt ájulok el az S2-sátorban.
- Knott, maga beköltözik a kastélyba a lecsökkent létszámú rajával. Vigyenek két dzsipet, az egyikre szereljék fel az ötvenes kaliberű géppuskát, vigyenek továbbá egy heti fejadagot. Vigyen egy 506-os rádiót is, és tartsa velünk a kapcsolatot.
Erről volna szó? Csakugyan azt mondja nekem Love, hogy egy kastélyban fogunk lakni? Várok.
- Szemmel kell tartanunk minden esetleges előörsöt a térségben. No, Knott szakaszvezető, a raja most nem panaszkodhat. A zsenipalánták élhetnek, mint a királyok.
Mosolyog, azzal a temetkezési vállalkozói mosolyával, mint egy vámpír, aki tudja már az elkövetkezendőket.
Love befejezte toalett utáni, reggeli előtti katonai hadműveletét. Végigcsináljuk a tisztelgéses elbocsáttatás egész szertartását, aztán gyorsan lekopok Ware-ről. Szükségem van a raj tanácsaira. Talán ez lehetne az az esély, hogy kiszállhassunk a háborúból. Egy teljes hét, amikor senki se lát.
Hülyeség! Végig fogjuk csinálni. Hétszentség, hogy dajkálni fogjuk Love kastélyát, egy fagyos erdő kellős közepén, ami teli van olyan hapsikkal, akik megpróbálnak megölni minket.
Nem tudom, mitől gondoljuk, hogy olyan fene okosak vagyunk. Csak mert meg tudjuk csinálni a teszteket, keresztrejtvényeket fejtünk, bridzselünk, sakkozunk és más játékokat játszunk, meg átkozottul sokat olvasunk, azt hisszük, hogy különlegesek vagyunk. Ha objektíven nézzük, az olyan szarok az igazán okosak, mint Love meg Ware. Ők életben maradnak. EZ az intelligencia.