Ott voltak a legfontosabbak, alig néztek rám. Talán harag... vagy ők is azt érezték, amit én... ők is tudják, hogy itt a vége, sosem találkozunk többet, mert én ilyen vagyok. Nem vagyok hajlandó felületes kapcsolatokban élni, nekem ennél sokkal több kell. Velük nem sok minden köt össze, de vannak, akikkel csak az az egy lépés hiányzott, amit én sosem tettem meg, mert nekem nem lett volna elég. Most volt olyan, aki elfordult, hogy ne is lásson, volt, aki mosolygott messziről, de csak intett, nem jött oda, és be kell valljam, hogy két-három ember kivételével sosem jutnak többé eszembe.
Mintha az életünkben nem lennének mások, csak a család. Szerencsére az én családom nagy, de hol van a többi ember? Szüljek tíz gyereket, ha sok ember között akarok élni? Ők talán nem számolgatnák, hogy kinek mennyit adtam, és mit kaphatok ezért... nem félnének tőlem, nem félnének átadni, elfogadni, nekidőlni...
