Itt vannak a törpék komoly beszélgetésbe merülve. Nem kell mondani, hogy "jajdeszépek", mert tudom:)))

Ma nagyapánál voltunk, aki mostanában teljesen megváltozott. Leszálltunk a villamosról, és mondtam a fiúknak, hogy ott jön a nagyapa a járdán, szaladjanak elé. És ő olyan volt, amilyennek még sosem láttam... biztosan öregszik, ezért nem tudja eldugni az érzéseit:) Aztán a házban születésnapi ebéd, torta, beszélgetés, ami inkább már hangzavar ennyi ember között. Szerencsés vagyok, hogy ilyen nagy a családom. Néha csak ültem, néztem őket, ahogy beszélgetnek, és élveztem ezt, ami olyan sokszor hiányzik: nagy társaság, és bármiről lehet beszélgetni feszültségek nélkül. Mindenki hozzáteszi a véleményét, senki sem ítéli el a másikat, intim dolgokról is lehet beszélni, és még csak átsuhanó mosolyok sincsenek, senki nem jön zavarba, mintha mindenki alkalmazkodott volna a le nem írt játékszabályokhoz. 

Hazafelé a vonaton nagyjából az egész vagontól el kellett búcsúzni, hosszas integetés közben szálltak le az emberek Vácon. Undok dolog anyának lenni. Miközben az emberek nagyon jókat szórakoznak egy-egy csúnya szón vagy sikítozáson, nekem folyamatosan el kell rejtenem, hogy megszakadok a nevetéstől, mert persze, hogy meg kell tanulniuk, hogy nem szabad azt mondani, hogy a picsába, és nem mászunk az idegen néni ölébe, ha nem kéri, és nem állunk fel az ülésen, mert koszos lesz... olyan vagyok néha, mint valami hülye imamalom, mert persze, hogy újra és újra megpróbálják. Mikor már elég kevesen voltak, akkor énekeltem nekik, erre persze megnyugodtak és csönd lett. Kár, hogy nem bírom ezt olyankor is megtenni, amikor mások is néznek.