HTML

(*-*)

az enyémeknek

Friss topikok

  • Mrudi: Sziasztok! Engem Brad Blanton: Radikális őszinteség könyve miatt hozott a Google kereső ehhez a bl... (2010.10.15. 14:25) Brad Blanton: Radikális őszinteség
  • SZso: Ez csak egy részlet a könyvből, ezért nem is jó, ennél sokkal mélyebb jelentése van a szónak, amih... (2010.07.29. 11:22) lítost
  • Ede: amen (2008.06.17. 04:42) csak egy dolog állandó: a változás
  • Kathleen: Kár, hogy totál másra gondoltam:) (2008.06.12. 21:13) *-*
  • kathleenkelly (törölt): Hát ezek itt nem érvek, így nem tudok beszélgetni. Neked a dolgok egyfélék és fekete-fehérek? Gond... (2008.06.11. 11:48) sosem titok az, amit egynél több ember tud

barát

2008.05.11. 07:37 kathleenkelly (törölt)

Azon gondolkodtam, milyen vicces, hogy ide írogatok. Aki engem olvas, olyan oldalamat látja, ami csak egy kis részem, nem láthat engem a valóságomban, hiszen mindez nagyon más, amikor a saját, általában kérges és kemény stílusomban, esetleg ironizálva, a mindenen nevetésemmel vagy a belső mosolyommal mondom el. (Na meg persze alig beszélek ilyesmiről, hiszen ehhez alkalom és partner kell.) Leírom ide a kételyeimet, a gondolataimat, néha még a legbensőbb magánügyeimet is, könnyedén kiadom magam - olyan embereknek, akik csak ennyit láthatnak belőlem. Egyetlen ember van, akinek teljesen megmutattam mindkét életem: Anna. Voltak gyerekkoromban igazán jó barátnőim, de ilyen kapcsolatot, mint vele, még nem éltem meg.

Ha valakit megismerek, akkor nálam pozitív tiszta lapról, egy nagy ötössel indul. Ez a jeles a megismerés során változik a saját besorolásom szerinti osztályzattá, és valahol kettes körül szoktam feladni, vagy legalábbis onnantól a kapcsolat egyoldalú (hozzáteszem, hogy ez nem tudatos, csak most, hogy belegondoltam, látom tisztán:). Onnantól a másiknak nagyon kell akarnia velem lenni, és ha eléggé akar, akkor van lehetősége változtatni, de persze akkor alkalmazkodnia is kell hozzám egy kicsit, az én toleranciám is véges.

Szeretem ezt az érzést. Mikor elkezdődik egy beszélgetés, és én miközben felelgetek vagy kérdezek, egy másik szálon folyamatosan figyelem a másikat. Nézem, hogy ellentmond-e a testbeszéde a szavainak, minden érzékszervemmel rátapadok, leveszem az összes információt, amit ad nekem, nagy részét öntudatlanul. Aztán persze - ha van rá idő, meg lehetőség, és nem érzek ellenszenvet, na és látom, hogy vannak gondolatai, amiket érdemes jobban megismerni - eljutok vele odáig, hogy már túlságosan bemennék. Oda, ahova vagy beenged, vagy nem. Ha nem, akkor általában vége a kapcsolatnak, vagy legalábbis szünetel, hiszen ha az ember fél valamitől, akkor vagy elmenekül vagy védekezni kezd. A saját nyíltságom miatt általában megnyílnak nekem az emberek, de azért egy idő után mindenki megmutatja a határait. Ugyan van olyan hozzám közel álló ember, akinek nagyon is komoly határai és titkai vannak, de neki is vannak pillanatai, amikor akár ki is fordíthatnám, valószínűleg egy ilyen pillanatban szerettük meg egymást. Ismerek egy pár embert, akikben ugyanúgy nincs határ (vagy csak bizonyos dolgokban és az is csak valamiféle ostoba szégyen miatt), mint ahogy bennem sincs. Biztosan ilyen a húgom, az anyám, és az a valaki, akivel minden nap választjuk egymást: Anna. Elviseljük és szeretjük egymás rossz természetét, hangosságát, túlzott őszinteségét, és órákon keresztül rágunk át problémákat, mindig megoldani akarunk, semmit sem söprünk a szőnyeg alá, a miértek miértjeit is megbeszéljük. Persze, egyszerű, nagyon hasonlítunk egymáshoz, a különbségeket pedig feltétel nélkül el tudjuk fogadni. Igazi barátság:) És jaj de jó.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kathleenkelly.blog.hu/api/trackback/id/tr38463332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hallgass megérzéseidre · http://www.eletem.hu 2008.05.12. 07:22:23

Elgondolkoztam azon, hogy vajon én milyen osztályzatokat is szerezhettem az ismeretségünk során :) Életemben mindig az vezérelt, hogy jó legyek, túl emelkedjek azon a szinten, amit közepesnek neveznek. Az ötöst már annyira nem szerettem kapni, mert tudtam, hogy az esetleg elbizakodottságot, továbbfejlődni nem akarást okozott volna. És ha elérjük a csúcsot onnan már bármit csinál az ember, csak lefelé tud menni (ez persze nem teljesen igaz, csak egy általános tapasztalat).

kathleenkelly (törölt) 2008.05.12. 09:03:32

Na igen, talán a kisebbrendűségi érzésem (vagy csak magamból indulok ki?) következménye lehet, hogy mindenkiről azt feltételezem elsőre, hogy okosabb és jobb ember nálam. Aztán néha szó szerint megdöbbenek, amikor kiderülnek dolgok, néha olyanokról is, akiket kicsit már ismerek. Azt mondják, hogy mindenki a legjobb arcát mutatja eleinte, de én ezt saját magamban még sosem éltem meg, mivel ugye ami a szívemen az a számon, egészen addig, amíg azt nem látom, hogy már nincs értelme őszintének lenni, de hát akkor már mindegy is szerintem.
Anna barátnőm azt mondta egyszer, hogy úgy érzi, bizonyos dolgokat túlértékelek benne, emiatt ha rosszat mondok, azt sem tudja igazán a helyén kezelni. Szerintem csak annyit teszek, hogy kimondom a jót is ugyanúgy, hiszen mindenki arra vágyik, hogy elismerjék benne azt, ami értékes, arról nem is beszélve, hogy szerintem senkinek sem árt egy kis önbizalomnövelés és egy minden szempontból őszinte tükör.
A te osztályzatod...:) Egyrészt nem ismerlek, csak egy pár dolgot tudok rólad, és ez nagyon kevés egy helyes kép kialakításához. Másrészt nem hiszek a férfi-nő barátságban (vagy ha barátság, akkor az több is, még ha nem is szerelem, de a szexualitás azért általánosan nem tartozik a barátság elemei közé:), nem igazán szeretnék semmiféle kapcsolatot kialakítani egy olyan férfivel, akivel nem tudom elképzelni, hogy akár szerelembe essek. Tudom, hogy ez egy elég szigorú rend, de ismerem magam, ismerem az elvárásaimat, mindig hiszek a megérzéseimnek (azt is érzem, hogy a másik mit érez irántam), és igazából az emberi kapcsolataimban eléggé fekete-fehér vagyok. Leginkább azért, mert nálam a mindent vagy semmit elve érvényesül, ha valami gondot, hazugságot, elhallgatást és egyáltalán feszültséget érzek, akkor azt fel kell oldanom. Ez sokkal mélyebb kapcsolatokat jelent, mint amiket az emberek egymással élnek, ezért mondom azt, hogy kevés embert szeretek igazán. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy a többiekkel a megismerés vágya, esetleg kötelesség vagy összezártság (pl munkahely) vagy valamiféle udvariasság, a megtanult illem miatt beszélgetek. Akárkinek ott lennék, ha szüksége lenne rám, mert utálni se tudok senkit, de szerintem ez amolyan felebaráti szeretet, a másik ember létezésének és érzéseinek a tisztelete, nem az ő személyére irányul. Kicsit bő lére eresztettem (megint:), de remélem, hogy így megértheted. És ez természetesen semmit sem mond el rólad, ez csak az én véleményemet, a hozzádállásomat jelenti. Lehetsz te akár nagyon jó ember, csak hát ugye engem veled kapcsolatban nem csak ez vezérelt, de az én besorolásom és az emberekhez való viszonyaim egyedül engem jellemeznek.

Hallgass megérzéseidre · http://www.eletem.hu 2008.05.12. 10:23:20

Egy férfi és nő közötti barátság nagyon könnyen létrejöhet. Legalábbis számomra eddig ez volt a tapasztalat. Ha két ellenkező nemű ember között nincs szexuális vonzalom, akkor hogy barátság alakulhasson ki kettőjük között, nem szükséges semmi más, csak egymás kölcsönös tisztelete, közös gondolkodás, cél és érdeklődési kör. Talán még ez abban az esetben is működhet, ha a vonzalom az egyik oldalról meg is van. Itt persze attól függ a dolog, hogy az illető mennyire tudja kezelni ezt, képes-e rá, hogy elfogadja a helyzetet.
A saját tulajdonságaimat ismerve én mindig attól féltem, hogy a szexuális vonzalom és az első látásra fellángoló szerelem elferdíti a józan ítélőképességemet, és ez tényleg mindig így is volt. Nagyon sokszor jöttem rá utána, hogy a kiszemelt hölgy sokkal "értéktelenebb", mint azt korábban gondoltam volna.
Szerencsére benned nem elsősorban a külső fogott meg, hanem a mögötte lévő személyiség. A szépség úgyis elmúlik, viszont belül általában ugyanolyan marad.
És végezetül egy gondolat: nem azért szeretünk valakit, mert szép, hanem azért szépül meg valaki, mert szeretjük.
Viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy hiába szeretünk valakit, hiába vonzódunk hozzá szexuálisan, ha nem ugyanúgy gondolkodunk, akkor az sem fog örökké tartani...

Létezik-e egyáltalán az egész élet alatt tartó szerelem? Ha van ilyen, kérem jelentkezzen :)

Az egész életre szóló szerelem titka, hogy minél hamarabb végezzünk a házastársunkkal.... :)

kathleenkelly (törölt) 2008.05.12. 14:20:27

Engem a külső nagyon kicsit érdekel. Sokkal inkább az az érzés érdekel, amit úgy neveznék, hogy azonos szint. Minden embernek megvan a kisugárzása, és nagyon sokat elmond. Nálam általában az a probléma, hogy egyből látom, hogy megenném a másikat reggelire. Azért, mert olyan energiák vannak bennem, amik mellé ugyanilyen szintű energiák kellenek, különben mindig mindenben én leszek felül. Csakhogy én nő vagyok, olyan társat keresek, aki felettem áll, aki mellett gyenge lehetek, akire támaszkodhatom, és ez az, amit szerintem azonnal lehet érezni, ismerni se kell a másikat. Stílus, erő, határozottság... tudom, hogy túl erős vagyok nőnek, de ez van, ehhez kell megfelelő kiegészítést találnom. Ha meg nem megy... akkor max a pótanyja lehetnék valakinek, de ezt a szerepet már próbáltam, nem kérem többször:)

Hallgass megérzéseidre · http://www.eletem.hu 2008.05.12. 16:14:39

Vannak esetek, amikor egy nőnek nem is olyan rossz felül :)
Az erő fitogtatása azoknak szükséges, akik nem rendelkeznek vele. Akiben igazi erő van, az még megalázkodni is képes. Emlékezzünk csak a porban fetrengő imádkozó leányzóra. Az energia nem azért van valakinek, hogy uralkodjon vele a másikon. Egy nő mindig sokkal erősebb lelkileg egy férfinál és sokkal jobban uralkodásra és vezetésre termett. Talán a világnak is jobb lenne, ha olyan személyek vezetnék, mint amilyen Te vagy. Mindig eszembe jut az egyik kedvenc könyvem, az Amazonkirályfi, amelyben nők irányítanak egy országot. Azt hiszem, hogy sokkal kevesebb háború és pusztítás lenne a Földön... Melyik anya küldené fiát a harcmezőkre...
Mindenkinek szüksége van támaszra, mindegy, hogy férfi vagy nő az illető. A lényeg, hogy amikor a egyik gyengének bizonyul, akkor a másik ott legyen és segítsen.
süti beállítások módosítása